2010. február 15., hétfő

Déry Zoltán: Magyar sors – magyar tragédia (?)

Fontos kérdéseket fogalmaz meg az író, amelyek előb-utóbb mindannyiunkban felmerülnek:
Mit jelent magyarnak lenni? Talán azt, ha valaki szívvel-lélekkel magyarnak érzi magát? Itt születtünk, ezért érdekel, honnan jöttünk, hová tartunk, és érdekel az, hogy mi a nemzet múltja és jövője? Mi is az a nemzet? Nem könnyű erre válaszolni, hiszen meghatározhatják objektív és szubjektív tényezők is. Objektív, mert akaratunktól függetlenül beleszületünk egy közösségbe, amelynek jellemzőit készen kapjuk: öltözet, ételek, nyelv, zene formájában. Szubjektív, mert felnőtt, önálló lényként tudatosan állást kell foglalnunk: azonosulunk-e ezekkel, vagy elutasítjuk. A nemzethez tartozás legfontosabb kritériuma a haza, vagyis az együvé tartozás érzése, szoros érzelmi szálakkal kötődés a Föld nevű bolygó egy konkrét pontjához.
Honnan jöttünk? Származásunkra vonatkozóan több elmélet is létezik:
a.) sumér-magyar rokonság – legfőbb érv az összehasonlító nyelvészet.
b.) kettős honfoglalás – korábban már éltek itt onogurok az avarok uralkodása alatt (elő-magyarok) Ezt arra alapozzák, hogy Árpád bejövetele előtt már 100-200 évvel léteztek magyar földrajzi elnevezések (helység, víz és hegynevek)
c.) finnugor elmélet – hivatalos, elfogadott elmélet, amely a nyelvi gyökerek azonosságára épül.
Hogyan alakult a magyarság helyzete a honalapítástól Trianonig, a magyarság legnagyobb tragédiájáig?
Honalapítással a lovas nomád életmódnak leginkább megfelelő területet választották őseink, majd Szent István által behívott, és keletről menekültként önként érkező törzsek jöttek, és asszimilálódtak a már itt élő magyarságba. Mátyás idején, a XV. század végén az ország népessége egyértelműen magyar volt. A mohácsi csatavesztéssel járó borzalmas pusztulást soha nem lehetett helyrehozni, az ország kiürült területein idegen népcsoportok telepedtek le, akiket később (1848-49) a Habsburgok ellenünk fordítottak, vagyis politikai státuszt, önállósulást és elszakadást követeltek. Ez egyenes út volt Trianonhoz, Magyarország feldarabolásához.
Miért Trianon a magyarság legnagyobb tragédiája? Az I. Világháborút az európai hatalmak ellentéte robbantotta ki, Magyarországnak nem volt érdeke, ezért akkori miniszterelnökünk, Tisza István hiába tiltakozott a hadüzenet ellen, mégis a háború végén hazánkat sújtották legkeményebben. A szlovákok Felvidéken, a szerbek Délvidéken, a románok Erdélyben kimondták az adott területek elszakadását Magyarországtól. Az új határok mögé került magyarságot durván elnyomták, asszimilációra kényszerítették. (A könyv kitér ezen szomszédaink vitatható elméleteire, amelyekkel jogot formáltak az általuk igényelt területekre.)
Az elszenvedett igazságtalanságok korrigálásának reménye miatt sodródtunk bele ismét egy általunk nem kívánt háborúba a németek oldalán, mely vereséggel zárult, és végül nem sikerült visszakapnunk nemzetünk elszakított 1/3-át. A kommunista uralom alatt tilos volt nyíltan beszélni minderről, így vált tartóssá az „igazságos béke” legendája.
Nemzeti tudatzavar: Hogyan jutottunk idáig?
A magyarság történetében többször adódtak mélypontok, amik próbára tették a nemzet életerejét. (pl. tatárjárás, 150 éves török megszálllás, Habsburg-uralom, 1848-49-es szabadságharc elbukása, trianon: ország és nemzetcsonkítás, II. Világháború pusztítása), de mindig sikerült talpra állni. A kommunista világhatalom által támogatott Rákosi-féle diktatúra ellen kirobbant nemzeti felkelés ugyan kiváltotta az egész szabad világ csodálatát, de a szabadságharcot végül leverték, és a folytonos megújulás képessége innentől megszakadt.
A szocializmiusban kilátástalanság, beletörődés uralkodott, majd öszeomálsát követően a „rendszerváltás” nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. A korábbi hatalom képviselőit egy letűnt kor iránt nosztalgiát érzők többször is visszaszavazták, mások viszont váltani akartak – a magyarság tehát két táborra szakadt. A romló megélhetési viszonyok, anyagiasság, közösségi kapcsolatok megszakadása befelé fordulást eredményezett. Nyelvünk tisztasága megkopott, a nemzet fogyása felgyorsult. Szomszédainknál szilárd, célratörő az összetartás, nálunk önmagunk feladása, és nemzeti tudatzavar jellemző.

A 24. órában vagyunk. Mi lehet a kivezető út? Hogyan oldjuk fel a nemzeti tudatzavart? A válaszokat mielőbb meg kell találnunk. Magyarország sorsa iránt felelősséget érző minden honfitársnak fontos olvasmány lehet ez a könyv.

„Ébredj hazám, mert ha most nem ébredsz,
Soha többé nem lesz ébredésed.
S ha ébredsz is, annyi időd lesz csak
Míg nevedet sírkövedre vésed.
(Petőfi Sándor: A nemzethez)