A hóhér háza Kolozsvár regénye, melyben a közelmúlt romániai diktatúrájának mindennapjai elevenednek meg egy kamaszodó lány szemével. Erdély sokféle közege, zavaros származások és előítéletek, amelyben egy kamasz próbál eligazodni, igazságot tenni és (túl)élni.
Részlet a könyvből:
"Reggel óta kint állt az utcán, a nyitott ablak előtt, Mint ’74 júliusában, jutott eszébe, árvízkor, amikor még itt laktak és combig ért a víz az egész utcában. Csodás árvíz volt, emlékezett a didergő lány, hároméves volt, a Dohány utcában hömpölygött a sáros folyó – de melyik?, a Szamos?, vagy a Malomárok? –, a zuhogó esőben döbbenten ült a kapuban a nagyapja nyakában. Nagyidő van – mondta nagyapa, mintha néma tanúi lennének a valószerűtlen bibliai eseménynek, amelynek tehetetlenül meg kell adniuk magukat, mert a hatalmas árvíz mindjárt elsodorja őket is, a házat és az egész várost. Az utca felőli ablak akkor is nyitva volt „a frontra”, ahogy nagymama mondta, és most is nyitva állt, a lány üres gyomra pedig remegett az izgalomtól, mint akkor, mert a három ablakot csak reggelente nyitották ki, hogy szellőztessenek, egyébként még nyáron is csukva tartották. Belátnak, meglátják, hogy varrok, vagy hallgatóznak az ablak alatt, hogy miről beszélünk, meg hogy pesti vendégek vannak nálunk, meg hogy magyarul beszélünk, vagy kávét iszunk, fűzte tovább szigorúan nagymama, s ahogy az idő telt, egyre több félnivalót sorolt, ezért csak rendkívüli alkalmakkor nyílt ki a frontablak, amikor nagyidő volt, mintha nem is emberkéz nyitná belülről, hanem maga az idő, a feltartóztathatatlan utcai idő, mintha valóban a front húzódna itt, mint a háború alatt Tordán vagy most éppen a Dohány utcában, mert a házban bent nem is létezett idő, ott mintha megállt volna egy délelőtti lipisteskedéssel, csak odakint, az egyirányú utcában telt, s a háromablakos ház, omladozó falával együtt kívülről mintha maga lett volna a front, amit tartani kellett, belülről mindig lőállásba állni és megvédeni."
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése